Második rész

Ez most állásinterjú, vagy mesedélután?

  Mosolyogva szeltem London nyüzsgő utcáit, de belül rettenetesen izgultam. Tegnap este Will felhívott, hogy ma tíz órára legyek egy címen. Mivel szeretném a legjobb benyomást kelteni, most is próbáltam csinosan öltözni. Ryan szerint már ha csak rám néz a főnök, egyből megkapom az állást, én ezen kijelentésén csak nevetni tudtam. Kivételesen, jelenleg hét ágra sütött a nap, boldogan szívta a bőröm magába a D-vitamint. A blézerem ujja fel volt tűrve, de mégis rettenetesen melegem volt.Már éppen azon voltam, hogy levegyem magamról a púder színű ruha darabot, amikor is megérkeztem az irodaházhoz. Hatalmas üvegből készült falai emlékeztettek előző munkahelyemre, bár az egy kicsit magasabb volt.
 A szintén üveg ajtón átlépve, egy óriási hely tárult elém, ami modern bútorokkal, automatagépekkel volt felszerelve, és rohangáló dolgozók mentek az egyik helyről a  másikra. Szeretem a pörgést és itt nagyon is az van. Észrevettem egy pultot, ami mögött egy fiatalabb éveiben járó srác ült. Kecses léptekkel vándoroltam oda, majd mikor elértem a pultot rátettem a kezemet.
- Jó napot! Miben segíthetek? - nézett fel rám a barna hajú egyed, akinek a neve Drake, hiszen ez volt a névtáblájára írva.
- Hello, öhm.. én az állásinterjúra jöttem. - nyögtem ki nehézkesen ezt a pár szót.
- Megmondanád a neved? - kérdezte és a gép felé fordult.
- Summer Katie Cassidy. - mondtam, mire ő készségesen gépelni kezdett - valószínűleg a nevemet nézte meg -, majd bólintott egyet és azon nyomban szólásra nyitotta a száját.
- Meg is van. Tizenegyedik emelet, hatos szobájába menj. Ha eltévedsz az egyik dolgozótól nyugodtan kérj segítséget. Amint beértél nyugodtan leülhetsz, aztán majd szólítani fognak. - mosolyodott el halványan a mondat végére, amit viszonoztam is.
- Köszönöm. - mondtam, majd hátat fordítva neki a lift felé mentem.

 Szerencsére nem tévedtem el, bár azért voltak gondjaim azzal, hogy jobbra vagy balra induljak el, hiszen egy ajtót sem láttam csak távolabb. Balra indultam, és a megérzésem bejött, hiszen az arra vezető folyosó közepén megtaláltam a hatos számmal ellátott ajtót. Benyitottam hát, és egyáltalán nem arra számítottam, amit láttam. Azt hittem, hogy tele lesz az egész terem állásinterjúra érkező emberekkel, ehelyett mindössze csak hárman ültek bent. Minden szempár rám szegeződött amikor beléptem, és ettől egy kicsit zavarba is jöttem. Becsuktam magam után az ajtót, és beljebb mentem, aztán helyet foglaltam egy színpatikus helyen, - ami jelen esetben egy sarokban lévő szék volt - és vártam.
 Egy nő szólítgatta az embereket. Lassan már csak én maradtam egyedül, amikor is kisétált a körülbelül tizenöt perccel ezelőtt behívott férfi. Izzadni kezdett a tenyerem, hiszen ez azt jelenti én jövök. Pár perc után ki is jött a kedvesen mosolygó negyvenes éveiben járó hölgy, és mosolyogva mondta, hogy menjek be.
- Summer ugye? - nézett a papírjára, majd vissza rám.
- Igen. - válaszoltam magabiztosan.
- Örülünk, hogy eljöttél. Nézd, azon az ajtón menj be. - mutatott a szobában lévő másik ajtóra.
- Rendben. - mondtam, majd nagy levegőt vettem.
- Ne izgulj! - biztatott, amit csak egy mosollyal díjaztam. Az ajtó felé vettem az irányt, majd mikor odaértem bekopogtam rajta.
- Gyere! - hallottam egy kissé rekedtes hangot bentről. Nem tudom miért, de a gyomrom görcsbe rándult hangja hallatán. Összehúztam szemöldököm, majd arcomról lemostam ezt a mimikát és mosollyal az arcomon nyitottam be.
 Papírjait tanulmányozta egy piszkos szőke hajú fiatal férfi. Most komolyan ő a főnök? Hiszen ő annyi idős lehet mint én, esetleg pár évvel több.
- Jó napot! - köszöntem csendesen, hangomra felemelte fejét és tekintete megállapodott arcomon. Ég kék szemei meglepődve csillogtak, de aztán észbe kapott és azonnal felállt, majd illedelmesen kezet nyújtott.
- Üdv! Niall Horan vagyok. És kit tisztelhetek a személyedben? - kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán. Elfogadtam a felém nyújtott kezét és válaszoltam.
- Summer. Summer Cassidy. - mosolyodtam el féloldalasan.
- Á, te vagy az a lány, akit Will ajánlott nekem. - közölte, közben elengedtük egymás kezét. Kezével mutatta, hogy nyugodtan foglaljak helyet, majd miután ezt megtettem rámosolyogtam.
- Igen. -
- Értem. Nos, megkaphatnám az önéletrajzodat? - könyökölt az asztalra.
- Persze. - válaszoltam és bőr táskámban azonnal kutatni kezdtem utána. Amint megtaláltam a kezébe adtam. Átfuttatta rajta tekintetét, majd letette az asztalra és rám nézett.
- Feltennék pár kérdést. Hm, mit tudsz a cégünkről? - dőlt hátra kényelmesen és várta a válaszomat. Nem igazán számítottam erre a kérdésre, hiszen az előző munkahelyemen ezt nem kérdezték. Nagyot nyeltem, majd zavartan válaszoltam a feltett kérdésre.
- Hát.. igazából csak annyit, hogy ruházati cég.. - nyögtem ki halkan. Felnevetett válaszomon. Én hülye, miért nem készültem? Ezzel tuti elszúrtam az egészet. Arcom égni kezdett, és a fehér szín hamarosan pirosba váltott át.
- Summer, Summer.. Ez kevés ugye tudod? - állt fel, majd sétálgatni kezdett. A hatalmas ablakhoz lépegetett lassan, majd miután egy fél pillanatra kinézett hirtelen visszafordult felém. - Miért érzed magad ideális jelöltnek erre a posztra? -
- Szerintem elég tapasztalt vagyok , hiszen több, mint 4 évig dolgoztam már egy másik cégnél és nagyon jól ment. Viszonylag hamar be tudok illeszkedni egy új környezetbe és gyorsan feltalálom magam. - megállított, amikor szólásra nyitotta a száját.
- Elég, értem! Beszélgessünk másról. - jött oda mellém, majd majdnem hogy velem szemben felült az asztalra. - Szüleiddel élsz? - kérdezte. Felhúztam a szemöldökömet, a meglepődöttségtől. Mégis milyen kérdés ez? Semmi köze nincs hozzá. - Szóval? - sürgetett.
- Egyedül. - ráztam meg a fejemet hitetlenül és értetlenül elmosolyodtam.
- Hm. Na és van valakid, vagy éled a szinglik életét? - kérdezett egy újabb személyes kérdést. De most komolyan, ez mi?
- Ez most állásinterjú, vagy mesedélután? - tettem fel a kérdést és ragyogó szemeibe néztem.
- Vedd aminek akarod. Én például állásinterjúnak. Egyébként még mindig délelőtt van - 
- Nem hiszem, hogy köze van a személyes dolgaimhoz. - álltam fel, majd megigazítottam a blúzomat.
- Még nem végeztünk. - szólt kemény hangján.
- Szerintem meg igen. - mondtam és felkaptam a táskámat a vállamra.
- Szerintem meg itt én döntöm el, hogy mikor mehetsz. - szált le az asztalról és közel jött hozzám. Nem sok magasság különbség volt köztünk, valószínűleg a magassarkúm miatt, de ha azt levenném biztosan sokkal nagyobb lenne nálam.
- Nem hiszem. - morogtam és sarkon fordultam. Már épp nyitottam volna az ajtót, amikor egy puha bőr hozzá ért az enyémhez. Szembe fordított magával és beszélni kezdett.
- Mintha parancsolgatós kedvedben lennél. - motyogta egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Vegye aminek akarja. Én például nem parancsolgatásnak veszem. - idéztem részben az ő szavait. Kitéptem kezemet az ő szorító ujjai közül, majd kiléptem az ajtón. Rámosolyogtam a nőre és távoztam.
 Hogy lehet ennyire bunkó? Nem értettem miért szükséges tudni, hogy egyedül élek-e. Mindegy. Ahj, de nem kellett volna így beszélnem vele. Most biztosan megvan rólam a véleménye. 
 Azt hiszem letehetek erről az állásról.

Drágák! Remélem tetszett a második rész. Köszönöm az első részhez érkezett megjegyzéseket. Bár jöhetne több is.:) Most is nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, szóval írjátok meg!:) x

м r s. н o я a и